"�n nem b�nn�m, ha n�ha-n�ha megl�togatna a Szomor�s�g. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy ink�bb f�l�venk�nt. El�ld�g�lhetne itt. M�g be is s�t�t�ten�k a kedv��rt. �sszeh�zom magam. �s sajogna, sajogna a sz�vem.
De hogy mindennap elj�n! Na nem, azt m�r m�gsem. Hogy felid�zze minden: egy ferde tekintet, egy r�gi t�rgy, egy poros f�nyk�p, a sz�lf�jta levelek, az es�, az eld�b�rg� vonatok zaja. Na nem! Alig merek m�r kin�zni az ablakon. Ott szokott el�bukkanni a Szomor�s�g, a faluv�gi dombh�t m�g�l. H�, komor �m, s�t�tbarna! L�p egyet, s m�r a R�day-kast�ly tetej�n van, m�g egyet, s m�r itt �ll a vas�ti kocsma udvar�n; s mi neki onnan az �n ablakom! Semmi. M�r kopog. "Dehogy eresztlek -gondolom - dehogy!" T�r�dik is vele! �tsziv�rog az ablak�vegen, betelepszik a szob�mba. A fekete feket�bb lesz t�le, a barna barn�bb, a pirosok kialusznak, elsz�rk�lnek a s�rg�k, megfakulnak a k�kek, a z�ldek, mint a hamu. Rem�nykedem mindig, hogy nem hozz�m j�n. Annyian laknak errefel�.... �s m�r kopog is, kopp... kopp."