I. A történeti és régészeti megközelítés különbözősége
A vándorló népekről a történészek elsősorban a megtelepedett népek feljegyzéseiből szerezhetnek információt. Ezek a beszámolók azonban gyakran elfogultak és történetietlenek. A régészet a népek anyagi kultúráját tárja fel, s mai módszerei lehetővé teszik a leletanyag objektív datálását. A kronológia azonban önmagában nem ad választ számos kérdésre - a források különbözőségéből következik a történettudomány és a régészet szemléletmódjának különbözősége, s egyúttal összjátékuk szükségessége.

II. A kelták az ókori írásos forrásokban
A kelta vándorlásokra vonatkozó legfőbb ókori forrásaink görög geográfusok és római történészek adatai, köztük is elsősorban Pompeius Trogus és Titus Livius szövegei. Az ókori népek szemszögéből ezek az események a rablás vágyától hajtott kegyetlen barbárok támadásait jelentették.

III. A kelta vándorlások a régészet tükrében
A régészeti kutatások nemcsak a vándorlások legfőbb kiváltó okára, a túlnépesedésre világították rá, hanem arra is, hogy e népmozgalmakat alapvetően békés kolonizációs kapcsolatok jellemezték.

IV. A Kárpát-medencébe irányuló kelta vándorlások
A kelták már a Kr. e. 5. század második felében elérték a Kárpát-medencét. Az ún. történeti kelta vándorlás azonban csak a 4. század elején érkezett meg a térségbe. A Magyarország területén feltárt temetők leletei alapján meghatározható a betelepülők nyugatabbra fekvő szülőföldje. A Kr. e. 3. században új törzsek jöttek létre, az Alföldön pedig a kelták békésen együttéltek és keveredtek a szkíta őslakossággal.

V. A keleti kelta kulturális koiné
A keletre irányuló kolonizációs mozgalmak eredményeképpen a Kárpát-medencében a kelta világ új központja jött létre. A kultúra regionális vonásai részint a balkáni vándorlások hatására, részint a helyi őslakossággal való békés együttélés következtében jöttek létre.