A F. azonban nem szorítkozik tárgyaknak vagy élő lényeknek egymagukban való utánzására. Tovább megy és utánozza a tért is, melyben a tárgyak megjelennek, az alakok mozognak. A térnek két kiterjedését éppen ugy mint az alakét, a valóság szerint, ellenben az elülről hátra való terjedést szintén látszat szerint utánozza. Az előbbinek eszköze a rajz, az utóbbinak pedig eszköze a távlati látszat. Távlat kétféle van, ugymint rajzolt és festett távlat. Az előbbit vonaltávlatnak, az utóbbit légtávlatnak nevezzük. (L.o.). Megjegyzendő, hogy a rajzolat, melyről azt mondottuk, hogy a tárgyaknak és élő lényeknek formáit valóság szerint utánozza, magában véve szintén csak látszat, elvont valami, amennyiben a formák testi kiterjedését mintegy jelzi a sikon. Mindazáltal a rajzolat az, mely a sikon való utánzás lényege, mert a valóság főbb ismertető jeleit visszaadja. Hozzá képest a fény és az árnyék, továbbá a szinek utánzása, kivált ez utóbbi ugyszólván csak járulék. Ámbár nincs tárgy szin nélkül, s mindent a szin által látunk, mindazáltal a szin nem mellőzhetetlen ismertető jele a jelenségeknek. A rózsát is felismerjük a puszta rajzolatból. Azonban mivel a festészeti utánzásnak célja nem szorítkozhatik arra, hogy a formákat ismertesse, hanem hogy a jelenségek egész mivoltának hatását állítsa elő s mivel e hatásnak lényeges tényezője a megvilágítottság és a szin, azért a fény és árnyék, továbbá a szinek utánzása lényeges elemei a F.-nek. Kivált a szinek utánzása. Innen van, hogy a sikon való utánzást a görög nyelven kivül, minden nyelvben a szinek utánzása szerint nevezik. Görögül: zvgragia, állatrajzolás (irás); latinul: pictura, a pingere festeni szótól; olaszul: pittura, franciául: peinture, angolul: art of painting, németül: Malerei. A magyarban a festészet szón kivül használatos képirás, a festészetnek görög elnevezésére emlékeztet. Irott kép, szoros értelemben a. m. rajzolat; képirás, annyi mint rajzolás, t. i. utánzás szinek nélkül.

A szerint, hogy a szineket milyen festékanyaggal és milyen módon utánozzuk, a festészetben több eljárást, festészeti technikát különböztetünk meg. Ez a megkülönböztetés azonban nem szorítkozik egyedül a technikára. Sokkal szélesebb körü jelentőséggel bir. A festékanyaghoz alkalmazkodik a művész felfogása; a festékanyag szabja meg az ábrázolás esztetikáját. Ahányféle a festészeti technika, annyiféle a festészeti esztétika is. A festészeti technikákat általában két főcsoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak a korlátozottabb, a másodikba a szabadabb technikák; vagyis egyfelől azok, melyek a szinek utánzására használt anyagnál fogva a valóságot kevésbbé hüen adják vissza, másfelől azok, melyek a természethez hüebb ábrázolást állíthatnak elő. Az előbbi csoportbeliek inkább dekorativ, diszítményes technikák, mert műveiken a diszítő hatás az uralkodó elem; az utóbbi csoportbeliek a természethü technikák, mert lényegük nem a diszítés, hanem inkább a formákkal való kifejezés. Az előbbiben a megmunkálni nehéz festék-anyagnál fogva a szin uralkodik, az utóbbiban az alkalmazkodó festékanyagnál fogva a szin veszít uralmával, vagy legalább is kénytelen az uralmat a formákkal megosztani.