Először is felidéztük Szent Lúcia - magyar neve Luca - emlékét. Lúciát a fény hozójaként ismerik, aki vértanúként mutatta meg, hogy még szeme világa sem szükséges ahhoz, hogy lássa: mi az, ami igazán lényeges. Szent Lúcia neve a Lux=fény, fényesség, világosság szóból ered. A legendák szerint Lúcia egy fiatal szűzlány volt az ókeresztény időkben. Mikor édesanyja nagyon megbetegedett, együtt elmentek segítséget remélve Szent Ágota sírjához. A lány ott elaludt, s álmot látott. Ennek hatására elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni Lúciát.

   A sötétség napján könyörögni lehet a látomásos belső látásért, s a szentség jegyében szólni Lúciáról, akinek hajdan, a középkorban az esztergomi várhegyi főtemplom tornyában oltára állt, ahol a megholtakért mondtak misét. Ha felhangzik a gregorián "Lux perpetua luceat eis, Domine - örök világosságot adj nekik, Uram," az élet folytatására gondolunk, az új hangra és az új szentségre.
   Más legenda azt tartja, Lúcia szemét a hóhér tűvel szúrkálta, megvakítani azonban nem tudta. A fényt nem lehet kioltani! Török időkből maradt meg - déli vidékeinken először a sarjasztott lucabúza; ferencesek szentelményként vitték a karácsonyi oltárra. Híveiknek ismételgették a mára számunkra fennmaradt mondatot: Lúcia az ítéletét kimondó római helytartónak válaszolt, aki elnémítással fenyegette: "Isten szolgáinak sohasem hiányoznak a megfelelő szavak..."
   A magyar néphitben Luca egyáltalán nem hasonlít Szent Lúcia alakjára. Nálunk Luca kísértetszerű, fiktív (kitalált) lény. Külseje: csúnya öregasszony, máshol fehérleples alak. (A lányok ennek megfelelően "Lucázáskor" fehér lepedőbe burkolózva jelenítették meg.) Bár néha lucaboszorkának is mondják, alakja nem azonos a néphit boszorkányával. Míg ugyanis a boszorkány általában élő személy, akinek vannak természetfeletti adottságai, képes átváltozásra, de van emberi alakja, addig Luca nem egy a faluban lakó ember, hanem kitalált alak.
   Babona szerint a sötét napja, a gonoszjáró nap azt jelenti, hogy ilyenkor a boszorkányok, bűbájosok, rontó lények szabadon tevékenykedhettek, és tevékenykedtek is. Megrontották - azaz betegségeket, fájdalmat, bajt vagy bosszúságot okoztak - az embereknek, állatoknak. A gonosz ellen fokhagymával lehetett védekezni, méghozzá úgy, hogy az ember megette, vagy bekente vele az ajtófélfáját, vagy az ablakkeretet. Arra is jó volt a fokhagyma, hogy az állatokat megvédjék a rontástól. Ilyenkor az istállót kenték meg. Vigyázni kellett Luca napján a söprűkre is. Ilyenkor is, mint általában gonoszjáró napokon elrakták, elrejtették őket, hogy nehogy azzal repüljenek el a boszorkányok a boszorkányszombatra a gellérthegyi tallálkozójukra. Luca napja arra is alkalmas a babonák szerint, hogy ki-ki elkezdjen készülődni a boszorkányok karácsonyi leleplezésére. Ilyenkor kellett ugyanis elkezdeni készíteni a Lucaszéket, amire aztán a karácsony esti szentmisén a gazdája felállt, s megláthatja onnan a boszorkányokat. Azoknak ugyanis ilyenkor szarvat lehetett látni a fején, más elképzelések szerint lángokat lövelltek. Nem veszélytelen az akció, ugyanis a boszorkányok is meglátták a lucaszéken ágaskodót, s a néphit szerint ilyenkor a nyomába eredtek. Ezért kellett a "boszorkány-figyelő akcióra" indulónak előre gondoskodni mákról. Amikor ugyanis a boszorkányok már majdnem beérték, akkor hátra kellett hajítani a mákot, s azt üldözői elkezdték szedegetni. Amíg pedig a boszorkányok szedegettek, addig az illető hazaért. Gyorsan elégette a lucaszéket és az ajtó elé tette keresztbe a seprűt.
   A lucaszék elkészítése akkor kellőképpen hatékony, ha készítője az előírásoknak megfelelően jár el. Meg van a hagyománya, hogy hányféle fából kell készíteni: 9 féle fa kell a székhez. Kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsafa.